mobilemenu

Cicákra hangolva?

S.O.S. munka volt a javából

Régi ügyfelem még ebben az állapotában vette át az épülő félben lévő, lakását. Telefonhívás, találkozás, helyszíni felmérés, „kívánság lista” meghallgatása után következett a nagyon gyors tervezés. Munkámat nagyrészben könnyítette a régi ismeretség, határozott elképzelések, gyors termékválogatás, jó hangulat. Mindenki megelégedésére elkészült végeredményt, az alábbi képekkel, pár sorban mutatom be.

cikk01.JPG cikk02.JPG
cikk03.jpg cikk02.jpg cikk03.jpg

 

Falak mozgatására már nem volt idő, de alapjában véve nem is volt rá szükség. Nagyon gyorsan kijelöltük a funkciókat, konyhaszekrény elrendezést, étkezőasztal pontos helyét. Ennek megfelelően tervezhettem meg az álmennyezetet, lámpakiosztást. A kivitelezést ezen a területen rövid időre leállítottuk. Pár nap múlva burkolatokat is kiválasztottuk. Így került be ez a 60x60 cm-es márványmintás, magasfényű greslap a padlóra, majd rövid válogatás, egyezkedés után úgy döntöttünk, hogy a konyhapult és a felső elem közti falszakaszt is ezzel burkoljuk.

cikk06.jpg cikk07.jpg cikk08.jpg

 

A tapéta és textilválogatás következett, amit a bútorfrontokhoz, és a padlóburkolatokhoz hangoltunk.

cikk09.jpg 3_2.jpg cikk11.jpg

 

Az emeletre vezető lépcső falára ezt a tapétát választottuk. Cicák végig kísértek a fotózás alatt. Szinte pózoltak, hogy most engem fotózz, én is itt vagyok.

cikk12.jpg cikk13.jpg cikk14.jpg cikk15.jpg

 

Emeleten található háló falára sötétebb tapéta került. Viszonylag kisebb felületen érvényesül, mert még tároló szekrényeknek is helyet kellett szorítani.         

cikk16.jpg cikk17.jpg cikk18.jpg
cikk19.jpg cikk20.jpg cikk21.jpg

 

Néhány fotó a lámpaválogatásokból. Ügyfelemmel nagyon jól együtt tudtam gondolkodni, ötletelni. Mindkettőnknek mindegyik lámpa bejön. Úgy érzem mind passzol az adott helyiség hangulatához.      

cikk31.jpg cikk22.jpg cikk23.jpg cikk24.jpg

 

Gyerekszoba az átlagnál több ablakkal rendelkezik, így a szükséges íróasztalnak, ágynak, szekrényeknek ez lett a legideálisabb elrendezése. 

cikk25.jpg cikk25.jpg cikk25.jpg cikk25.jpg

 

Nagy látószögű objektívvel, ugye milyen tágasnak tűnik ez a fürdőszoba? Második fotó közelebb áll a valósághoz. Tetősík ablak rengeteg természetes fényt ad a fürdőnek.

cikk25.jpg cikk25.jpg

 

Végül néhány fotó, csak a hangulatuk miatt. Színek, fények, napsugár no és a cicák. 
Ez is egy köszönöm munka volt. Örülök, hogy részese lehettem.

   

vissza

facebookemail